A devianciáról és szubkultúrákról általában A társadalmi együttélés feltétele, hogy a közösség tagjai betartsanak bizonyos normákat, ezért minden társadalomnak megvannak a maga szabályai, normarendszerei, amelyekhez vagy alkalmazkodunk vagy nem. Normának számít minden olyan előírás vagy hallgatólagos elvárás (törvények, vallási szokások, erkölcsi normák, szokások, illemszabályok, divatszabályok, stb.), amely megmondja az egyénnek, hogyan viselkedjék egy adott esetben. Ezek nélkül nem lenne kivetelezhető a társas együttélés. Minden nagyobb méretű társadalomban vannak olyan csoportok, amelyek normái bizonyos mértékben eltérnek egymástól. Ezeket a csupán egy-egy népességcsoportban érvényes normákat a szociológiában szubkultúráknak nevezik. A szubkultúrák többségében elfogadják a domináns kultúrát, de bizonyos vonatkozásokban eltérnek attól. Lehet ez nemzeti, kisebbségi, vallási csoport vagy társadalmi réteg. A szubkultúra meghatározza tagjainak viselkedését, világnézetét, beszédstílusától kezdve az öltözködésig szinte mindent. Egyes normák a szocializáció folyamán beépülnek a személyiségbe, másokat pedig a megszegésükkel járó büntetések miatt tartanak be az emberek. A többség általában magáénak érzi ezeket a normákat és ezek szerint alakítja életét, de van a társadalomnak egy kisebb része, akiknek a magatartása valamilyen módon eltér a többség által elfogadottól, őket hívják deviánsoknak. A deviáns viselkedés alapja lehet egy meggyőződés, hogy ő cselekszik helyesen és mindenki más rosszul csinál valamit, de előfordulhat az is, hogy a deviancia állandó lelkiismeretfurdalást okoz az egyénnek. Hogy mi számít "normálisnak", igen nehéz behatárolni, mert míg egy bizonyos viselkedés az egyik társadalomban előnynek számít, addig ugyanezt a magatartást egy másik társaság esetleg elítélheti. Az egyes normák még időben sem állandóak, ma már egyre több olyan magatartásformát elfogadottnak tekintenek, amit 20-30 évvel ezelőtt még elítéltek. A normaszegő viselkedés előfordulása egy városon belül gyakoribb ott, ahol több a szórakozóhely és az olcsó szálloda, ahol több viszonylag szegény és természetes kapcsolataikból kiszakadt ember él, valamint ahol magasabb a bűnőzés aránya, több az elmebeteg és az alkoholista. Sok társadalomkutató szerint abnormálisnak számít egy viselkedés, ha az befolyásolja az egyén vagy egy csoport közérzetét, ha ez a viselkedés kártékonyan hat az adott személyre vagy a társadalomra. Egyes deviáns magatartások veszélyeztetik az egyén életét vagy a társadalom fennmaradását vagy annak haladását. Mi a normális? A legtöbb pszichológus szerint az "egészséges" emberek a valóságnak megfelelően képesek észlelni a körülöttük zajló eseményeket, képességeik ismeretében annyit vállalnak, amennyit teljesíteni is tudnak, nem becsülik alá magukat és nehezebb feladatokba is belevágnak. Képesek akaratlagosan kontrollálni késztetéseiket, viselekedésüket. A jól alkalmazkodó emberek jó viszonyban vannak önmagukkal és másokkal, spontán módon tudnak viselkedni társas szituációkban. Távol áll tőlük az értéktelenség érzése, az elidegenedés és az elfogadottság hiánya. Képesek másokkal szoros és kielégítő érzelmi kapcsolatba lépni. Rendelkeznek empátiával és képességeiket alkotó tevékenységben tudják kiélni. Alkalmasak az öröm érzésére./1/ Allport szerint a normalitás kritériumai a következők: képesek a jelenben élni és alkalmazkodni, a társadalom számára produktívvá lenni, az intellektuális képességeik érettek, érzelmeiket és motivációikat kontrollálni tudják, képesek az élvezetre és az örömszerzésre, ismerik határaikat és azokat be is tartják, szociális attitűdök megléte (képes szeretni, barátságos, rendelkezik az intimítás igényével, empátiával, önálló). Integrált személyiség, akinek az ösztönei, energiái, késztetései és a hétköznapok megélése között harmónia van. Széles körű az éntudata, realista személy, egységes az életvezetése, vannak céljai, amiket meg is tud valósítani, konfliktusait normálisan képes kezelni. Merton szerint a deviáns magatartást a társadalom kényszeríti ki az egyes személyekből, azáltal, hogy alkalmazkodásra kötelezi tagjait. Azaz a devianciát ugyanazok a társadalmi erők és mechanizmusok hozzák létre, mint a normáknak megfelelő konform viselkedést. A deviancia funkciója, hogy mivel a társadalom bünteti és szankcionálja azokat, ezért a normaszegés erősíti a normák megtartását. Minden társadalomnak vannak viselkedést szabályzó normái, kulturálisan meghatározott célkitűzései és érdekei, amelyekért az egyes embereknek érdemes dolgoznia. Ilyen például a jelenlegi társadalmakban a gazdagság. Kulturális struktúra meghatározza, szabályozza és ellenőrzi ezen célok elérésének módját. A célkitűzések elérésének eszközeit intézményes normák korlátozzák. A normálistól eltérő magatartás abból adódik, hogy ellentétbe kerülnek a célok és a megvalósításukhoz szükséges társadalmilag kialakított és elfogadott útjai. Azok akik elfogadják a kulturális célokat és a megszerzésükhöz vezető módozatokat is elsajátítják, magukévá teszik és így alkalmazkodnak a társadalom normáihoz, ők a konformisták. Stabil társadalmakban az ő számuk van nagyobb többségben. Vannak akik a célokat ugyan elfogadják, de az intézményes normáktól eltérő más, esetleg hatékonyabb módozatokat alkalmaznak azok megszerzésére. (Pl. pénz megszerzésére a bankrablás.) Ezt a fajta alkalmazkodást általában intézményesen is tiltják, őket nevezi Merton újítóknak. Tagjai az alsóbb osztályokból alakulnak, a deviancia leginkább ebből a kategóriából formálódik ki. Egy másik fajta alkalmazkodás a ritualizmus, ebben az esetben az egyén ugyan elutasítja a kultúrális célokat, de őt mégis kényszerítő erővel kötik a normák, az intézményes eszközöket továbbra is rutinszerűen alkalmazzák nap, mint nap, ezzel oldva szorongásukat. Kevésbé nagyravágyóak, melynek a megelégedettség és biztonság a jutalma, ezek az emberek általában az alsó középosztályból kerülnek ki. Negyedik fajta alkalmazkodási módozat a visszahúzódás, akik ezt az utat választják, mind a célokat, mind az eszközöket elutasítják, ezzel megszűnik a konfliktus, a frusztráció és az egyén kilép a társadalomból, ugyan a társadalomban élnek, de már nem tartoznak hozzá. Ez a csoport a legkisebb számú, ide tartoznak a pszichotikusak, antisták, pariák, számkivetettek, csavargók, krónikus iszákosok, kábítószer élvezők. A deviancia ezen formája lehetővé teszi, hogy ezek az emberek csoportba tömörüljenek, kapcsolatba kerüljenek más deviáns személyekkel és közös szubkultúrát alakítsanak ki. Alkalmazkodásuk mégis elszigetelt és magánjellegű marad. Ezek az emberek kérdésessé teszik a kulturális értékeket, azonban a társadalom szempontjából veszélytelenek. Van egy olyan része a társadalomnak akik szintén elutasítják az értékeket és normákat és túllépve a környező társadalmi struktúrán, módosított társadalmi szerkezetet tervezzenek meg, hozzanak létre. őket lázadóknak nevezi Merton. A lázadás előfeltétele az elidegenedés az uralkodó mércéktől, mert ezeket önkényesnek tartják, ami ezért nem fogadható el, hiszen ezzel az erővel más is lehetne. Kis számban veszélytelenek, ha nincs hatalom a kezükben, elkülönülnek a közösség többi részétől, de önmagukban egységesek. Ilyen csoportokat alkotnak a bandákba verődő illetve saját szubkultúrájú ifjúsági mozgalmakhoz csatlakozó serdülők. Részben ide sorolható az általam vizsgált dark/goth szubkultúra is. Ezek a csoportok erősen elszigetelődnek a társadalomtól. Ha azonban nagyobb csoportok lázadnak, abban az esetben forradalom robbanhat ki, amely aztán átalakítja a normatív és társadalmi struktúrát. A fiatalok nagy része elégedettek a világgal és elfogadják sérülés nélkül azokat az értékeket, amiket a fogyasztói társadalom kínál nekik, ők alkotják a konformistákat, újítókat. Más része azonban kritikusan fogadja ezeket a célokat és értékeket és érzékenységüknek, problémamegoldó képességüknek megfelelően reagálnak a serdülőkorukban felmerülő gondokra. Ezek a fiatalok hajlamosak vagy olyan csoportokba tartozni, amelyek szembenállnak a társadalommal és lázadókká lesznek, amely antiszociális viselkedésükben nyilvánul meg vagy olyan közösséget alkotnak, amely elutasítja a társadalmat, nem vesz részt benne, azaz visszahúzódókká válnak (mint például a vizsgált csoportom tagjai). A deviáns viselkedés is bizonyos mintázatokat követ. A deviáns lehet aktív, aki kezében tartja sorsát, de lehet passzív, aki csak sodródik./2/ A devianciát pszichológiai szempontból megközelítve, minden deviáns viselkedésnél megtalálhatjuk a személyiségnek valamilyen működési zavarát. Például személyiségzavarok a különböző galeritagoknál. Szocializácó során ki kell fejlesztenie a személynek a szocializált szükségletstruktúrát és integrálnia kell az indulatokat a szerepviselkedésbe, valamint fel kell építenie az én-identitást, amely a szociális szerepekben való mindenféle rögzülésnek az alapja. Ha az indulati kontroll és az én-identitás visszamarad a fejlődésben ez rögtön megmutatkozik a szerepviselkedésben. Az, hogy milyen típusú lesz a viselkedészavar az attól is függ, hogy melyik fejlődési szakaszban jelentkezik a visszamaradás. Mivel azonban a hosszabb ideig való deviáns viselkedés nyomot hagy a személyiségen később már nagyon nehéz megállapítani, hogy mik azok a személyiségjegyek, amelyek már a deviáns viselkedés előtt megkülönböztetnek valakit a többiektől és mik azok, amiket csak később annak hatására alakultak ki az egyénben. Csak a képességek, lehetőségek adottak a személyiségben, amelyek fejlődését nagymértékben befolyásolja a környezet hatásai. A társadalmi környezet folyamatosan építi és alakítja a személyiséget. Ezért a deviancia kialakulásában a szocializáció valamilyen hibáját, zavarát kell feltételezni. A deviáns személyiség nem teljesen vagy nem jól szocializált egyén. A gyerekkori szocializációs hiba sajátosan érzékennyé teheti a személyiséget a devianciára, valamint a másodlagosan szocializáló kiscsoportok hatásai iránt. Azt hogy a személyiség melyik deviáns irányba fejlődik az attól függ, hogy melyik elérhető számára. Öngyilkosság esetén egy korábban öngyilkossá vált közeli kapcsolatban lévő egyén modellje hat. Más esetben egy erős társas kapcsolat, amely ugyan nem szándékosan, de mégis elég határozottan tanítja az egyént erre a problémamegoldási módozatra. Ez a viselkedés megtalálható volt az általam vizsgált dark/goth szubkultúra korábbi ágában. Egy másik elmélet szerint attól válik valaki deviánssá, hogy környezete vagy a társadalom bizonyos szervezetei viselkedését a normálistól eltérőnek deviánsnak minősíti, cimkézi és ezt a körülötte lévő emberek elfogadják. Normákat sokan megszegik, de csak azok számítanak deviánsnak akiket annak minősítenek. Léteznek titkos deviánsok is, akiket nem kapnak rajta deviáns viselkedésen, ezért senki nem ítéli el őket. Vannak hamisan vádolt egyének is, akikről csak úgy gondolják hogy mások, vagy megszegte a szabályokat, valójában azonban nem. Ha valaki megkapja ezt a cimkét, annak onnantól kezdve egy sor szankcióval és diszkriminációval kell szembenéznie. Közben a személyiség átalakul és már ő is deviánsként tekint önmagára. Megváltozott önképe miatt identitása is megváltozik, elkezd deviáns módra gondolkozni, cselekedni, megrendül biztonságérzete. Kiszakad régi, jól megszokott környezetéből, mert régi társai nem akarnak szintén megbélyegzettek lenni és ezért kerülik. Kénytelen olyanok társaságát keresni, akik hasonló minősítést kaptak, ebben a körben egyenrangúnak érezheti megát. A deviáns csoportba való belépés ezen karrier csúcsa. Ezek a csoportok szembehelyezkednek az őket minősítő társadalom értékeivel, ítéleteivel. A deviáns csoporttagok egymástól tanulják a deviáns viselkedést, amely által a személyiségben fokozódhat és állandósulhat a deviancia. A csoporttagok ugyanazokkal a problémákkal néznek szembe, a közös sors átéléséből szubkultúra fejlődik ki. A szubkultúra tagjai egységes világképpel és szemléletmóddal rendelkeznek azt illetően, hogy milyen a világ és hogyan kellene benne élni. Míg a minősítés időpontjában még válsághelyzetben van a személyiség és viselkedése még nem teljesen én-azonos, addig a deviáns karrier csúcspontján már teljesen elfogadja azt a viselkedésre indító késztetést, amit a deviáns csoport hoz, majd megmerevedik a deviáns identitás. Az ilyen közösségek általában rendelkeznek valamilyen önigazoló ideológiával, amely ellátja az egyént okokkal, hogy továbbra is ezt az életformát folytassa. Ezek az ideológiák általában a konvencionális morális szabályok, intézmények és az egész konvencionális világ általános elutasítását tartalamazzák. A deviánsok neutralizálják a szabályokat, semlegesítik a konvenciókat, elítélik az őket elítélőket. A deviáns karrier első lépése még nem teljesen tudatos, egy motivációs erő van mögötte. A legtöbb ember fantáziájában megtett deviáns cselekedeteket, de konvenciókhoz hű emberek mégsem követik deviáns késztetéseiket. Ragaszkodnak bizonyos irányvonalakhoz, mert attól tartanak, ha ezt nem tennék, károsan befolyásolnák több más tevékenységeiket. (Például középrétegbe tartozó fiatal nem hagyhatja ott az iskolát, mert attól függ jövőbeli állása.) Normális fejlődés során az ember elköteleződik a konvencióknak. "Normális" ember, ha felismeri magában a deviáns késztetést, képes visszafogni azt, mert végig tudja gondolni milyen következményekkel járna, ha végrehajtaná azokat. A deviáns viselkedés kialakulásában négy fő szempont játszik szerepet: 1. gyermekkori szocializációt károsan befolyásoló események és körülmények 2. felnőttkori feszültségek 3. környezetnek a deviáns viselkedésre vonatkozó felfogása, normák határozottsága, megtartásuk társadalmi kontrolljának ereje, deviáns viselkedéshez való hozzáférés 4. a deviáns minősítés, a környezet reakciói, a deviáns magatartása Létezik szándékos nonkonformitás, az ember elkerülheti, hogy szövetségi viszonyba bonyolódjék a konvenciókkal és így megőrizheti szabadságát, hogy követhesse késztetéseit. Vagy ha például nincs megőrzésre érdemes hírneve vagy állása, szintén engedhet hajlamainak. A legtöbb ember azonban érzékeny marad a magatartás konvencionális "szabálygyűjteményére", ezzel kell szembenéznie, ha bele akar kezdeni valamilyen deviáns cselekménybe. /1/R. L. Atkinson, R. C. Atkinson, E. E. Smith, D. J. Bem, S. Nolen-Hoeksema: Pszichológia Osiris kiadó, Bp. 2003 15. fejezet 431-432. /2/Robert K. Merton: Társadalomelmélet és társadalomi struktúra Osiris kiadó, Bp., 2002 VI. Fejezet Társadalmi struktúra és anómia 212-277. Egy szubkultúra vizsgálata a kézírás alapján - Grafológiai intézet; részlet. Írta: Mezey Gyöngyi